D. Norbert A szüleim házában van egy szomszédunk. Nevezzük most Irénkének. Gyakran jár hozzánk, szüleimhez, nagyszüleimhez. Fordítva nehéz lenne. A probléma, hogy Irénke nénihez bejutni nem egyszerű. Nem azért, mert nem enged be, azért mert egy hatalmas háromszobás lakása van, aminek az előterébe sem lehet belépni. A kabátoktól. A cipőktől. A szőnyegektől, amelyek egymásra téve már-már dombot alkotnak. Irénke néni egyedül lakik. Fia, lánya és unokái is vannak. Azonban nagyon ritkán látogatják. Irénke néni nem érti mi az oka. Hiszen ő mindig kedves. És tényleg. Amikor egyszer fent voltam nála, nem volt hová leülnöm. Pedig voltak székek. Nem is egy.
Nagyon segítőkész.
Bármire szükségünk van, azonnal mondja: NEHOGY megvegyük. Van neki. Mindene van. Ez látszik is. Azonnal hozza. Három-négy óra elteltével bejelenti, hogy sajnos nem találja. Ezért megvesszük. Másnap nagy örömmel kopogtat, hogy megtalálta. Sokat idegeskedett, hogy hol lehet, de végre…végre megvan. Köszönjük Irénke néni, de már nem kell.
Az egyik szobát felújítottuk. Nagyon ráfért már. Egy sötét szürke-fehér színkombinációt választottunk, és megértve a letisztultság előnyeit, a szülők is a letisztult, kevés bútor, nagy hely irányába mozdultak. Rengeteg dolgot dobtunk ki. Bocsánat. Dobtunk volna ki. De Irénke néni minden látogatásával lehurrogott minket. Persze csak ilyen öregenénisen, barátságosan. “Hogy lehet ilyesmit kidobni?” – “Kell Irénke néninek, – szívesen odaadjuk” A nagyobb kartonpapír esetében megérdeklődtem, puszta kíváncsiságból, “Mire kell ez Irenke néninek?” – “Az ágyra teszem, ezen alszom.”
Elkezdhetnénk sajnálni a nénit, hiszen kartonpapíron alszik. De nem arról van szó, hogy Irenke néninek nincs pénze. A legjobb minőségű Dormeo matracot vásárolta meg, a TOP SHOP-ból. Három huzat van már rajta, de fél, nehogy koszolódjon. Ezért rátesz néhány kartonpapírt és azon alszik.
Amikor vége lett a felújításnak, egyik szokásos látogatás alkalmával Irénke néni pislogott. Mondta, hogy jó, de hol a berendezés? A bútorok? A dolgok?. Mondtuk, hogy ennyi. Mondta, hogy ne vicceljünk, hát ez olyan, mint egy kripta. Ő itt nem érezné ám jól magát.
Irénke néni más közegben érzi jól magát. A saját lakásában. De vajon más is jól érzi ott magát? Irénke néni nem érti, miért nem látogatják gyakran a gyerekei és az unokái. De kik vagyunk mi, hogy beleszóljunk abba, más hogyan él?
