D. Norbert Mint azt közületek néhányan már tudják, épp a Szent Jakab zarándokutat tűztem ki célnak, illetve azt, hogy kerákpárral végigmegyek rajta, 10 nap alatt. Itt olvashattok róla bővebben.
Amikor beüt a krach…
A felkészülés intenzíven zajlott, edzések, 60-70 km-es kerékpártúrák heti szinten, edzőteremben intervallum edzés és így tovább. Egy intenzívebb 70 kilométeres túra után azonban éreztem, hogy kissé kapar a torkom. Ezt egy forró teával letudtam akkor este. Másnap azonban már arra ébredtem, hogy a torkom száraz és elképesztően fáj minden egyes nyelés. A következő napon pedig ezt köhögés és minden ilyenkor szokásos tünet következett, nem mennék bele a részletekbe. A lényeg, hogy drámaian a következő felkiáltás járt a fejemben: “Miéééért? Miééért most? Miért én?”
Évek óta az egyik legrosszabb megfázás közepén járok és hozzávetőlegesen 1 hét múlva 700+ km-t tervezek megtenni, kerékpárral. Miközben ezeket a sorokat írom, folyamatosan köhögésrohamok fognak el. Az első pár napban tehát dühöngtem, magamban motyogtam mint az idős taták és frusztrált voltam. “Pont most, amikor maximális formában kellene legyek, amikor minden, szinte napra pontosan meg van tervezve, pont…pont most.”
Kicsit elgondolkodva aztán rájöttem, hogy elég ha meg vagyok fázva, nem muszáj feltétlenül mérgelődnöm is. Hiszen egyrészt nincs akkora gond, másrészt, van úgy, hogy újra kell tervezni…
A feltételezés, miszerint minden a terv szerint halad majd
Amikor belekezdünk valami nagyba, egy új szokás kialakításába, egy cél kitűzésébe és annak megvalósításába, hajlamosak azt feltételezni, hogy az út egyenes lesz. Persze tudjuk, hogy nehéz lehet, de nem gondoljuk, hogy egy esemény, mint a kártyavárat, ledönti az egész tervet.
Többet kell dolgoznunk, vagy éppen nyaralni megyünk, ezért az étkezési szokásainkat, vagy az edzéseinket elhanyagoljuk. Megbetegszünk egy célra való felkészülés során. Vendégeink érkeznek és nem tudjuk kitakarítani a lakást.
A szokások kialakítása, a célok meghatározása, a projektek elindítása nem olyan egyszerű feladat. Még akkor sem, ha megvan bennünk a motiváció, hogy készítsünk egy ütemtervet, ahhoz tartva magunkat pedig folyamatosan haladjunk a cél irányába. Ez nagyon szépen működik, mindaddig, amíg nem jön az első igazán nagy pofon. Amikor nem csak kicsit meginog a léc, hanem teljesen leszakad alattunk. – Ilyenkor adjuk fel!
De mi van, ha igazából nem is ez a visszaesés, ez a “szakadás” az ütemtervben az igazi probléma, hanem az prekoncepciónk, hogy minden a terv szerint halad majd?
Ez az elképzelés persze pozitív is lehetne, ha nem fűznénk hozzá elvárásokat. Azonban ezt tesszük. Minden a terv szerint halad majd, minden rendben lesz, megcsinálom, mert muszáj! – és amikor az élet azt mondja, hogy most szépen leülsz és nem csinálsz semmit, fel vagy háborodva. De te kitűzted ezt célnak! Neked ezt meg kell csinálni! Erre ez történik!?
A hiba tehát abban vagy, hogy elvárjuk, hogy minden a terv szerint haladjon, mert nekünk van egy célunk. A realitás azonban nem ez. Amikor pedig szembesülünk vele, felháborodunk, rosszabb esetben fel is adjuk.
Amit tehát csinálunk kell az a következő: el kell kezdenünk. Aztán pedig el kell kezdenünk újra…és újra. Ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, hogy minden szétesik körülöttünk, hogy újra a nullán vagyunk, inkább fókuszáljunk az újrakezdésre. Mert tudjuk: egy cél eléréséhez…újra és újra kell kezdeni.
Az elkezdés művészete
Valami újat elkezdeni sem egyszerű. Már csak azért sem, mert sokan tudják, hogy “úgyis történik majd valami” és nem tudjuk majd véghezvinni. Azonban ha ez visszatart, akkor lehet nem is olyan fontos az, amit meg akarsz csinálni.
Pár egyszerű útmutató az elkezdéshez:
- Tégy meg egy apró lépést. Akár csak egy egészen kicsi lépést, a cél felé.
- Határozd el, hogy egy ilyen aprócska lépést minden nap megteszel. Ha kell, állíts be emlékeztetőt magadnak.
- Folytasd a lépéseket, érezd jól magad a cél szellemében, ez segít tovább haladni.
Csak tedd meg az első lépést. A többi már sokkal egyzserűbb. Vagy…lehet, hogy nem épp úgy érsz célba, ahogy eltervezted…
Az újra-elkezdés művészete
Az újrakezdés már nem mindig olyan dinamikus, mint a fenti elkezdés. Itt már elhatároztad, hogy elkezded és lecsaptak mint a taxiórát. Ezért mérges vagy, szitkozódsz, másokat okolsz, magadat okolod, vagy a körülményeket. Frusztrált leszel és úgy döntesz abbahagyod…
De ha tudod, hogy a cél elérése folyamatos újrakezdésből áll, akkor nem hagyod ennyiben. Tudod, hogy leesni a lóról nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem lovagolhatsz többet.
Pár tanács az újrakezdéshez:
- Vedd észre, amikor szigorú vagy magaddal, a többiekkel vagy az élettel szemben. Amikor elkezdesz vádaskodni, vagy magadat felőrölni a megszakítás miatt.
- Hagyd távozni ezt az érzést (tudva, hogy ártalmas) és tudatosítsd, hogy az élet kicsit olyan mint egy irányíthatatlan folyó, és te néha csak sodródsz az árral. Ahelyett, hogy azt kívánnád bárcsak egy egyszerű kis tavacska lenne, ahol te irányíthatod a sebességet vagy az útvonalat, alkalmazkodj a folyóhoz.
- Fókuszálj ismét az elkezdésre. Pont mint előzőleg. Egy aprócska lépéssel kell csak kezdened.
- Ha van mit levonni, akkor vond le a következtetéseket az előző elkezdésből. Mi történt? Mit csinálhatnál jobban? Van úgy, hogy semmit, és nincs következtetés. Egyszerűen beütött valami (családi problémák, egy hozzád közel álló személy elvesztése, betegség. stb.) Nem kell mindig okokat, és tanulságokat keresni, csak akkor, ha valóban van. Viszont sokszor csak egyszerűen el kell fogadni és el kell kezdeni. Újból.
Ennyire egyszerű. Nem kell drámázni, nem kell arra gondolni, hogy miért pont most, miért pont én, miért nem így vagy úgy. A körülméynek mindig változnak, a tervek nem mindig alakulnak elvárásaink szerint. Ezért a tervbe iktassuk be azt is, hogy néha az egész tervet újra kell írnunk.
UPDATE: Az utat sikerült megtennem. Íme az élménybeszámoló:
