Az ember annál gazdagabb, minél többről tud lemondani.
-Henry David Thoreau
Nem, ez nem azt jelenti, hogy ki kell költöznöd egy aprócska faluba és kizárólag házilag termesztett ételeket kell enned, teljesen elzárva magad a külvilág zajától. Bár, tény hogy néha ez a koncepció sem áll távol tőlem.
Egy egyszerűbb élet…
Néhány éve próbálok egy olyan életet élni, amelyből hiányoznak azok a dolgok, amelyekkel az átlagember eltelíti az életét. Helyet hagyok annak, ami igazán számít. Egy élet, amely nem állandó rohanásból és elfoglaltságból áll, hanem alkotásból, tudatosságból és kapcsolatokból azokkal az emberekkel, akiket magam mellett szeretnék tudni. Egy élet, amely főleg az élményekről, az apró örömökről és nem a tárgyakról szól.
Ez nem azt jelenti, hogy nullára redukáltam az életemben a tárgyak számát, vagy nincs néha rendetlenség nálam. Nem élek aszkéta életmódot, nem vonultam el évekre azért, hogy “megtaláljam önmagam”. Birtokolok dolgokat, köztük mobiltelefont és laptopot is. Mindössze megtanultam lecsökkenteni ezeket a számomra minimális szintre. Amit még elengedhetetlennek érzek, azt meghagyom. Minden más: megy.
Úgy gondoltam, leírok pár irányelvet, amelyek segíthetnek egy egyszerűbb élet kialakításában:
- Ha megszabadulsz a lakásodban/életedben lévő felesleges kacatoktól, megszabadulsz egy tucat nyomasztó gondolattól is és egy tisztább tudatállapotba lépsz. Nem hiszed? Próbáld ki!
- Egy csendes, nyugodt, kapkodástól mentes reggel többet ér mindennél. Tedd szokásoddá, hogy korábban kelsz. Igyál meg a felkelő nap sugarai mellett, a reggeli csendben egy forró kávét, tervezd meg gondolatban, vagy jegyezd fel a napi teendőid, esetleg meditálj. Egy jó reggel, megalapozza a napod.
- Nem egyszerűsítheted le az életed, ha nem vagy hajlandó megszabadulni a felesleges dolgoktól.
- Megszabadulni a dolgoktól nem könnyű, de érdemes. Egy új hónapban, a hónap első napján válj meg 1 dologtól…a második napon 2 dologtól. Így tovább, egészen napi 30-31 kacatig, a hónap végén. Ez már kihívás lesz, de addigra remélhetőleg érezni fogod ennek az előnyeit is!
- A kábeltévé előfizetés lemondása a lehető legjobb döntés volt, amelyet meghoztam. Így viszonylag hirdetésmentessé tettem a filmeket, sorozatokat és csak azt nézek meg, amit valóban akarok.
- Bármennyire is akarja elhitetni veled a legtrendibb női magazin, a vásárlás nem terápia, hanem folyamatos idő és pénzpazarlás.
- Ha folyamatosan, vásárlással, plázázással, tévénézéssel, szórakozással, közösségi média böngészéssel töltöd a napjaid, anélkül hogy adj magadnak akár egy perc csendet is, azt jelenti, hogy kerülöd saját magadat és a saját érzéseidet. Félsz attól, amit látnál, ha mindezzel felhagynál. Félsz attól, hogy meglásd magad, azaz hogy mi és KI vagy te, amikor minden letisztul?
- Az egyszerű és egészséges ételek nem csak hosszú távon tesznek jót veled, a gyorskajával szemben. Az egészséges kaja megváltoztatja a közérzeted és jobb tudatállapotba helyez! Hatalmasat tévedsz, ha azt hiszed, a gyorskaja sokkal olcsóbb mint az egészséges étel. Koncentrálj az alapokra, főzz otthon!
- Időt kell teremtened a fontos dolgokra: a gyermekeiddel, a pároddal töltött idő, és nem utolsó sorban a magadban töltött idő (edzés, meditáció, stb.) kiemelkedően fontos. Ezeket soha ne hanyagold el.
- Alakíts ki szokásokat és soha ne egyszerre többet. A napom többnyire egy előre megtervezett rutinból áll, ahogy az emberek nagy részének. Mégis, hagyok helyet új dolgoknak, nem feltétlenül követem mindig a sorrendet, de meggyőződök róla, hogy mindenre sor kerüljön, aminek sorra kell kerülnie.
- Nagyon könnyű “eltelíteni” a napot, mert annyi nagyszerű dolgot lehet csinálni. Különböző forrásokból azt látjuk, hogy mások mit csinálnak és önkéntelenül is elkezdjük ehhez hasonlítani az életünket. Soha ne hasonlítsd máshoz az életed. Te a saját ütemterved szerint haladsz, a másoké nem a te dolgod. Ha mindent szeretnél, amit mások csinálnak, nem marad helyed és időd. Pedig ez a két dolog nagyon fontos, egy egyszerű élethez.
- Minden alkalommal amikor nemet mondok néhány nagyon menőnek tűnő dologra, igent mondok a számomra fontos dolgokra. Az állandó “izgalom keresés” sokkal csábítóbb és sokkal károsabb mint azt gonolnád. Nem hagyod magad szembe kerülni a gondolataiddal, csak sodródsz az árral. Átmeneti, tüneti kezelést ad csupán, de kizárja a tudatosságot.
- Túl nagy hangsúlyt fektetünk az átmeneti izgalomra. Ez ideiglenes és közel sem annyira fontos, mint gondolnád.
- Ha nem tudsz megtanulni egy csendes szobában egyedül üldögélni, zavaró tényezők nélkül, idegességtől, frusztrációtól mentesen, nem tudod leegyszerűsíteni az életed.
- Ha kevesebb csomaggal utazol, szabadabbnak és könnyebbnek érzed magad, könnyebben szállsz fel és szállsz le. Kevesebb dologra kell vigyáznod. Ez az életre is igaz, nem csak az utazásra.
- A vásárlás nem oldja meg a problémáid, ahogyan az evés sem
- A figyelmed és az időd a legértékesebb dolog, amelyet fel tudsz ajánlani valakinek. Tedd meg bátran és ajánld fel azoknak, akik azt megérdemlik. Ne foglalkozz az internetes hozzászólásokkal és a megannyi negatív emberrel körülötted.
Bővebben egy egyszerűbb életről ITT.