Gary Vaynerchuk a minimalizmusról

Az amerikai vállalkozók szókimondó guruja, akinek egy előadására a jegyek ára mások kéthavi fizetése. Akinek minden szaván csüngnek a startupok és a fiatal vállalkozók. Körülbelül így lehetne jellemezni a volt Szovjetúnióból származó, Amerikába emigrált sikerembert. 



Matt D’Avella – filmrendező

Matt D’Avella, filmrendező, akit többnyire a Minimalizmus c. dokumentumfilm rendezéséről vagy a minimimalizmusról szóló frappáns youtube videóiból ismerhetünk, elcsípte Garyt, nem kevesebb mint fél órára, ami nagy időnek számít, az állandóan rohanó vállalkozó életében. Alapvetően Matt exkluzív Patreon csatornáján volt elérhető a beszélgetés, de most ingyenesen is elérhetővé tette a YouTube csatornáján. Ezért úgy gondoltam, érdemes kicsit összefoglalni a videóban elhangzottakat. Ugyanis a téma nem más, mint a minimalizmus és az útkeresés. 
Gary Vee egy olyan személy aki első ránézésre sok szempontból távol áll a minimalizmustól. Éppen ezért roppant érdekes a videó és gratulálunk Matt-nek az ötlethez és a kivitelezéshez

“Fogyaszttunk, mint az állatok. Úgy gondolom, hogy ha valaki túlterhelt, abba kell hagynia ezt a fogyasztást” 

GaryVee és a minimalizmus kapcsolata

Gary saját elmondása szerint a tipikus “elolvasom a címet” értelemben ismeri a minimalizmus fogalmát. Hallott róla, de nem mélyült el benne igazán. “Egyszerűsíteni a dolgokat, kevés tárggyal rendelkezni, tehát értem az alapkoncepciót”.

Ő magára mindig minimalistaként gondolt, még akkor is ha nem annak látszik a felszínen. Az irodájában JETS tárgyak tömkelege látható, azonban számára teljesen más értelme van a minimalizmusnak. 

Miért vásárolunk egy rakás cuccot? 

Ha ezt a kérdést alaposabban megvizsgáljuk, azaz, hogy miért vásárolnak az emberek olyan dolgokat amire nincs szükségük vagy amit nem engedhetnek meg maguknak, akkor a válasz egyszerű: az emberek bizonytalanok és önbizalomhiányosak. Másoktól várják az elismertést. És tárgyakat használnak ez elismerés kiváltásához. 

Mindent amit vásárolok, magam miatt vásárolom. Nagyon örülök, hogy számomra ez magától értetődő. Nem mások véleménye miatt vásárolok dolgokat. De úgy gondolom, a többség ezt teszi.

Egyszerűsítés

GaryVee egy előadásán azt javasolta a 30-as 40-es éveikben járó küszködő vállalkozóknak, hogy egyszerűsítsenek. Drasztikusan. Kisebb lakás, olcsóbb autó. Sőt, ha kell, költözzenek vissza a szüleikhez. Alapvetően az emberek nagy része nem a saját, hanem a mások elvárásai szerint él. Rengeteg ember imádja a szüleit. Imád velük élni. A szülők is gyakran jól megvannak a gyerekekkel. Ha az élet úgy hozza, miért ne élhetnének egy ideig együtt, amíg a különköltözés nem teljesen biztosított? Azért, mert mások elvárják, hogy ne tegyük ezt.

“Ha adósságban vagy, add el azt a házat ami egyébként is nagy volt számodra és nyomj egy RESTART-ot. Költözz a szüleidhez, fizesd vissza a tartozásokat és indulj tiszta lappal, okosabban, tanulva az előző hibákból.”

Sokan félreértik 

Gary Vee alapelve angolul a “Hustle”. Nehéz lefordítani. Pörgés, hajsza, energikus hozzáállás, állandó rohanás. Attól függ, ki hogyan értelmezi. Annak érdekében, hogy a vállalkozásod sikeres legyen, dolgoznod kell. Sokat. “Te, a mostani hétvégéden többet szórakoztál mint én a húszas éveim összes hétvégéjén együttvéve” – mondja Gary számos előadásán. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenkinek ezt kellene csinálnia. Mindenkinek azt kellene csinálnia, amit szeret. Gary abban a szerencsés helyzetben van, hogy fanatikus, egy olyan dolog iránt, amiben rengeteg pénz van. Ő azt szereti, ha állandó mozgásban van. Ez nem mindenkinek való, de aki ezt keresi, annak ő a megfelelő példakép. A fontos, hogy értsd meg, nem a többi ember elvárásának kell élned. 

Munka, egészség, család egyensúly

A videóban elhangzik, hogy az egyensúly fontos. Felhívják azonban arra a figyelmet, hogy a legnagyobb probléma a felelősségvállalás hiánya. Gary sosem gondolta, hogy amit csinál az jó, vagy hogy bárki másnak jó lehet. Egyszerűen megosztotta a történetét, mert szeret kommunikálni, beszélni, saját elmondása szerint egyfajta egoizmusból. Ő arra megy, hogy ő boldog legyen és nem fog elnézést kérni azért, ha a munkájában találja meg a boldogságot. Ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkozik az élet többi aspektusával. Jár edzeni, de híresen utálja az edzést. Ettől függetlenül, tudja, hogy most, egy kihagyás miatt nincs olyan fizikai és szellemi állapotban, mint amilyenben akkor van, amikor intenzív edzések kísérik a minennapjait. 

“Nagyon izgatottá válok, ha lehetőségem van fejlődni. De lehet, hogy később más fog lázba hozni. A lényeg, hogy mindig magadhoz igazítsd a dolgot…”

Amiben Gary biztos nem minimalista 

Az amennyi tartalmat gyárt és az, amennyi tartalom gyártását javasolja másoknak, akik be akarják indítani a vállalkozásukat. Azért, mert lényegtelen mit akarsz elérni, a neten a tartalom az egyik legfontosabb dolog, amit köré kell építened, mert így megalapozod a mondanivalód.  Viszont az emberek alulértékelik, mennyi kreativitás is szükséges ahhoz, hogy tartalmat gyárts. 

Rengeteg embert kell ugyanis elérni. Garyt több mint 3 millióan követik, de tudja, hogy messze nem jut el mindenkihez, akinek értékes információkkal tudna szolgálni. Amerikában millió vállalkozó van, aki sosem hallott róla. Ezt nehéz elképzelni. Mégis így van. Képzeld el, a te vállalkozásod hány potenciális klienshez nem ér el? Tartalom, tartalom, tartalom. Inkább hajlandó a követők 20%-azt untatni, azért, hogy elérjen az új emberekhez, ugyanazzal a mondandóval.

Minőség vagy mennyiség? 

A minimalizmus egyik nézete, hogy a minőséget fontosabbnak tartjuk a mennyiségnél. Jobb heti 5 átlagosvideót kitenni vagy cikket megírni mint heti 1 nagyon jó cikket vagy videót a közönség elé tenni? A válasz Gary szerint, nem az, hogy jobb heti egy nagyon jó. Matt-nek, elmondása szerint ez vált be. Garynek nem. Attól függ, kinek melyik működik. Ha a mondandó jó, nem muszáj tökéletesnek lennie a tartalomnak. “Ha valami sz*r, akkor sz*r”. Itt a mennyiség a minőség előtt áll.  

A közösségi média nem más, mint egy tükör 

A minimalista értékek szerint, a közösségi média is egy olyan dolog, amivel óvatosan és mértékletesen kell bánni. A közösségi média a vállalkozó szerint nagyszerű dolog, mert megmutatja, kiben mi rejlik. Persze, rengeteg negativitás, feszültség, különböző politikai nézetek vannak jelen. Fel kell ismerni, hogy a közösségi médiát is tudatosan kell használnunk. Leggyakrabban azt kapjuk, amit adunk. 

“Nem érzek nagy különbséget aközött, hogy valaki felhagy a közösségi médiával vagy felhagy az esti CNN hírek megtekintésével vagy éppen egy könyv elolvasásával…” 

“Nem érdekel a közösségi média, a kommunikáció érdekel. És napjainkban, a közösségi médiában az emberek egy olyan szinten kommunikálnak, amelyre eddig sohasem volt példa. Valamiért az emberek most ennek a  negatív aspektusaira tekintenek és elfeledkeznek a pozitívumairól.” 

Az emberek megtalálják amit keresnek. Ha azért írsz egy hozzászólást, hogy vitát indíts: megkapod. Ha azért kezdeményezel valamit, hogy valakinek segíts, megvan rá minden esélyed, hogy sikerrel járj. 

Mitől lesz a hétköznapjaidnak értelme? 

Nagyon súlyos kérdés – mondja Gary.  Az embereknek sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a környezetükre és a szüleikre. Ezekben a dolgokban rengeteg válasz rejlik. A mások dolog, hogy sokkal több optimista barátot kell magunk köré építenünk. Az optimizmus nem valami spirituális blabla, az optimizmus egyszerűen egy eszköz, egy stratégia. Mert… mi a másik lehetőséged? Ha valaki értelmet akar adni az életének, meg kell viszgálnia, milyen emberek állnak körülötte. A körülötted lévő emberek kérdése, kritikus fontossággal bír. Ha valakinek az édesanyja negatív és cinikus – de nyilván mégis szereti, akkor el kell gondolkodni, hogy heti 7 óra helyett, töltsön vele heti 2 órát és keresse meg az irodában azt a mindig mosolygó tagot és próbáljon kialakítani egy barátságot. 

Ellentmondások

Mindig vannak és lesznek ellentmondások. “Sosem gondolom, hogy amit én mondok az helyes és nem érdekel, hogy hallgatnak-e rám vagy sem. Egyszerűen megosztom a tapasztalataimat. Azt veszem észre, hogy az emberek nagy része azt gondolja, hogy neki igaza van, a másiknak nincs.” Ha ez a vita alapja, akkor ebből nem lesz építő jellegű beszélgetés. Különböző perspektívák vannak, nem mindig érvényesül az igaz vagy nem igaz opció.

“-Biztos vagyok benne, hogy a minimalizmusnak is vannak ellenzői, nemde?”

“- De még mennyire, mondja Matt.” 

Ahogyan a videóban is elhangzik, ez nem egy kultusz. Nem egy ideológia és nem egy szabályrendszer, amit követni kell. Ezek ötletek és nézőpontok összessége, amely emberről emberre más alakot ölt és más stílusban nyilvánul meg.   

“Szeretem a minimalizmust és szeretem a munkaetikát. Ez is mutatja, hogy sok ellentmondás van bennem. De a vita jó. Fehér vagy vörös bor, minimalizmus-anti minimalizmus. A vita egy barátságos állapotába térhetünk vissza a jó beszélgetésekkel … és ez nagyon fontos, ahogyan a kontextus is. Ki mondja, hogy valakin, aki soha nem kapott esélyt az élettől, nem fog segíteni a munkaetika? Nekem senki ne mondja, hogy csak a pénz tesz boldoggá, mert én nem olyan környezetben nevelkedtem, ahol ez így volt. És tudom, hogy ez nem igaz”.

Matt D’Avella: patreon.com/mattdavella

Gary Vee: https://www.garyvaynerchuk.com/ 

Ajánlott cikkek