D. Norbert “Már megint nem megy. Nem tudom, mit csinál már, hol van már? Rég itt kellene lennie. Nem igaz, hogy megint ezt csinálja. Azt mondta, jön és nem jött. Elképesztő. Mit csinálok, miért gondolok megint rá? Nem kellene rá gondolnom…nemgondolok rá, kész. Francba, mégis. Megőrülök. Minek van itt ez a fotel?”
Mindenki frusztrált. Napi szinten, sőt, óráról órára. Mindössze a frusztráció tárgya változik. Emberek. Önmagunk. A technológia. A munka. Kisebb krízishelyzetek. Mindegyik alapot adhat arra, hogy elégedetlenkedjünk.
Tudod, hogy frusztrált vagy amikor sóhajtozol. Amikor panaszkodsz az emberekre. Amikor füstölögsz, a saját igazadat mormolva a bajszod alatt és tudod, hogy neked van igazad és ők tévednek.
A frusztráció normális jelenség. A frusztrációhoz való ragaszkodás nem. Ha a helyzet nem túl fényes, a frusztráció csak ront a helyzeten.
Képzeljük el, amikor a repülő kissé rázkódni kezd a turbulencia miatt, majd a pánikolós-asszony (minden repülőn van egy) reflexszerűen reagál és “Itt fogunk megdögleni, itthelybedöglünkmeg” felkiáltással még kellemesebb légkört teremt. Repülő esetében, meg lehet nyugtatni a hölgyet, hogy a halál valamikor a landolás időpontjában következik majd be, legalábbis a kevésbé pánikolósak számára, akik nem halnak meg előre, szívrohamban.
Kanyarodjunk vissza. A frusztráció ronthatja kapcsolataid a körülötted lévőkkel és visszafogja a feladatmegoldó képességet. Hogyan tudjuk leküzdeni a frusztrációt? Hogyan nyugtathatjuk meg magunkat, hogy a nap folyamán a kiegyensúlyozottság vegye át az frusztráció szerepét?
Miért vagy frusztrált?
Honnan ered a frusztráció?
A nemakarásból. Valamit nem akarsz, hogy úgy legyen, mégis úgy van. Elvárásokból, amelyeket más emberek nem teljesítenek. Elvárásokból, amelyeket nem teljesítünk magunkkal szemben.
Egy elutasitás, a realitással szemben.
Innentől kezdve, alkotunk egy képet: nem kellene így viselkednie, nem kellene ezt tennie és mindig ezt csinálja! Miért nem látja, hogy nincs igaza? Annyira irritáló! Egész álló nap ilyen képeket vetítünk magunk elé és ebben hánykolódunk.
A frusztráció leküzdése
Lehetsz Zen mester. Pap. Guru. Marika néni, Vili bácsi. A frusztráció jönni fog. Az egyetlen dolog amit tehetsz, hogy felismered. Haragszol most valakire? Irritál valaki? Azon kapod magad, hogy nagyokat sóhajtozol és folyamatosan kavarognak a gondolataid és próbálod magad meggyőzni arról, hogy mennyire igazad van neked és mennyire nincs igaza neki?
Ha feltűnnek ezek a tünetek: szünetelj. Vedd észre, próbáld kívülállóként szemlélni a helyzetet. Min nyavalyog ez a szerencsétlen? Mi a nyomora? Mivel nincs megelégedve? Mit kellene tennie? Ha nem oldódik meg a szitu, “térj vissza” Játszd le, mit kellene csináljon vagy tegyen az az ember, aki/ami miatt frusztrált vagy.
Majd kérdezd meg magatól: segít nekem ez a sztori? Jobbá vagy rosszabbá teszi a helyzetet? Segít abban ez a gondolkodósmód, hogy javítsak a kapcsolatomon az egyénnel? Ha nem, akkor megeshet, hogy saját magadnak alkotod a boldogtalanságod és ahogy a mondás tartja: főssz a saját levedben.
Ehelyett, tekinthetsz úgy a frusztrációt kiváltó szituációra, mint egy leckére. Gyakorolhatod az önkontrollt, a tudatosságot, az elengedést és főleg: az elfogadást. – függetlenül attól, hogy ki hogyan viselkedik. Mindegyik percnek megvan a saját leckéje amit vagy megtanulsz vagy nem. Ahogyan Márió a régi Nintendó játékban: vagy felveszed a pénzérméket, amelyek előtted vannak vagy egyszerűen átugrasz felettük.
Megadatik nekünk a lehetőség, hogy abban a logikátlan, zavaros és egyben nagyszerű realitásban lássuk meg az eseményeket, amelyekben azok valóban léteznek, ha nem hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a frusztráció.
Amikor elfogadod, hogy vannak emberek, akik nem az elvárásaidnak megfelelően fognak tevékenykedni, nem a te gondolkodásmódod szerint cselekszenek, nem hallgatnak rád és sorra követik el ugyanazokat a hibákat, amikor megérted, hogy ők emberek, akik a legjobb tudásuk szerint élnek és nem a te szempontjaidat tartják szem előtt…akkor eszmélsz fel. Akkor érted meg, hogy a frusztrációt el lehet és el kell engedni.
Amikor magadban keresed a hibát, ugyanezt a folyamatot kell felismerni. Ember vagyok. Hibákkal. Rossz döntésekkel. Teljesen természetes, hogy rossz döntést hoztam. Nem vagyok robot. Megtörtént. Vége. Nem első és nem utólsó alkalom. Nem változtathatok rajta, de javíthatok rajta a jövőben. Elengedem, elfogadom. Továbblépek.
Ha tovább viszed a gondolatmenetet rájössz: a másik ember is ugyanezzel szenved. Frusztrált, értetlenkedik, nem érti, hogy a másik miért nem úgy viselkedik ahogy. Ezért ingerlékeny, mérges és talán pont rajtad akarja levezetni a dühét, amelyet te ismét logikátlannak fogsz vélni. Hacsak nem tanultál egy előző szituációból. Hacsak nem tudod, hogy nem kell értelmet keresni a másik viselkedésében. Ezer oka lehet. Vedd észre, hogy nem te vagy a célpont, ne hagyd, hogy beindúljon a fogaskerék, amely ezt vetíti eléd: “Nem így kellene viselkednie, miért csinálja ezt”.
Lehet, hogy azt szeretnéd, hogy minden az irányításod alatt álljon. De tudod, hogy nem írányíthatsz mindent. Az, hogy az emberek hogy tekintenek rád, az ő dolguk, nem a tied. Az, hogy az emberek mérgesek, néha logikátlanok, természetes. Nem kell keresned rá a magyarázatot. Ha az ő fejükkel gondolkodnál, teljesen logikusnak tartanád azt a viselkedésmintát. De nem tudsz az ő fejükkel gondolkodni, nem tudsz az ő cipőjükben járni. Gondoskodj inkább arról, hogy a te cipőd kényelmes legyen.
Tetszett a cikk? Kövess minket Facebook-on, hogy értesülj az újabb írásokról! Köszi!
