Megválni a szentimentális tárgyaktól

Egy dolgot elfelejtünk

Nagyon könnyű cikkeket, bejegyzéseket és tippeket olvasni abban a témában, ami minket érdekel. Könnyű elemezni, felcímkézni, egyetérteni dolgokkal és fejet csóválni más dolgokra. Egy dolog van, ami nem illik a könnyű kategóriába. Ez az, ami miatt átalában nem lépünk előre. Elolvassuk a cikket, letudjuk a tanulságot és továbbállunk. Egy dolgot azonban elfelejtünk: gyakorlatba ültetni a levont következtetést.

Az enyém különleges

Számos minimalista cikket olvastam, amelyben arról volt szó, hogyan engedjük el a szentimentális tárgyakat. Képeslapokat, újévi köszöntőket, ballagási feljegyzéseket, verseket, az első randis mozijegyet és így tovább. Bölcsen bólogattam, jó tippek voltak felsorolva. Azonban amikor elgondolkodtam, hogy nekem egy teljes fióknyi ilyen cuccom van, elkezdtem győzködni magam: “na jó, de ez más“; “ez különleges, mert ez az enyém“;”ettől nem akarok megválni mert szeretném néha elővenni és megfogni, megnézni, újraolvasni. Egyébként is, egy csomó dologtól megszabadultam, mérföldekkel jobban érzem magam az otthonomban és már így is elég helyem van. Ezt nem adom. Ezek az enyémek, egy kis részt megőrzök így azokból az emberekből, akik nekem adták ezeket a dolgokat. 

Ekkorát még én sem hazudhattam magamnak. De mégis. Viszont szerencsére a helyzet változott és hála a számos ráébresztő írásnak, én is megértettem egy kicsit a lényegből.

Azok az emberek, akik a múltadban élnek, nem biztos. hogy részei a jelenednek. Azok a dolgok, amelyeket a múltban kaptál, akkor és ott, jelentőségteljesek voltak. A jelenben viszont ezeknek nincs haszna. Semmit sem őrzöl meg belőlük azzal, hogy megörzől egy általuk adott képeslapot. Ők erre már biztosan nem emlékeznek, neked pedig nem kell azon a képeslapon, azon a mozijegyen merengeni. Az a kapcsolat már nem létezik. Az a Karácsony már elmúlt. Az a busz, már elment…ha tetszik, ha nem. Egy dolog azonban még aktívan él. Ez te vagy. Ne akarj abban maradni, ami sohasem lesz olyan, mint volt. A régi dolgokhoz, eseményekhez való ragaszkodás csak és kizárólag boldogtalanságot okoz, mivel egy biztos pont van, ami nem más, mint a változás. Ami fontos, az a jelened és a jövőd. A múlt és a benne lévő emberek csak benned maradnak meg, nem a tárgyaidban. 

Ne tekints hátra, ne vájkálj a múltban, mert ami elmúlt, elmúlt. És ne aggodalmaskodj a jövő miatt, mert az messze van. Élj a jelenben és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá.

Mi van, ha tévedek? 

Buddha is azt mondta, hogy kérdőjelezz meg minden tanítást, ezért ezt tettem. Mi van, ha 2 év múlva úgy döntök, hogy merengeni akarok egy sort a képeslapokon, amire ráfirkantottak 2 kedves szót ezelőtt 15 évvel? Kicsit viccesnek tűnt ez a gondolat, de egye-fene. Immár biztos voltam benne, hogy nem akarom megtartani őket, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem maradhat valamilyen nyoma.  

Minimalizálás és digitalizálás a felhőn.

Elővettem minden képeslapot, köszöntőt, levelet, mindent amit azért tettem el mert egy érzéshez/egy személyhez kötött. Kitettem ezeket sorban az asztalra, majd a digitális fényképezőgépet alacsony felbontásra állítva (olyanra, hogy ne foglaljon sok helyet mégis jól látható legyen az írás a képen) egytől-egyik lefényképeztem őket. 

Mondanom sem kell, hogy igazi érzelmi hullámvasút volt. Miközben újraolvastam és újranéztem ezeket a dolgokat egyaránt szomorú és boldog emlékek is eszembe jutottak. Ettől függetlenül azonban tudtam, hogy ezt nagy valószínűséggel soha nem akarom még egyszer megtenni. Az igazat megvallva, valószínűleg sosem vettem volna elő őket, ha nem szánom kidobásra, tudatosan.

A teljes fióknyi érzelemáradat elfért egy 10 MB-os “Emlékek” nevű mappában. Úgy vélem 10 MB nem sok, egy teljes fizikai fiókhoz viszonyítva.

Felhőben az emlékeim

Egy felhő szolgáltatásban tárolom őket. Ezt tartom a legegyszerűbb és a legbiztonságosabb megoldásnak. A felhő jellegű tárolás remek eszköz a hétköznapi ember számára. Nem vagyok híresség, nincsenek a tulajdonomban titkosított dokumentumok, ezért annak az esélye, hogy valaki szándékosan feltörje az online tárolórendszeremet, meglehetősen alacsony. Ha mégis így tesz, látni fog néhány digitális családi albumot meg egy pár régi boríték és képeslap digitális emlékét, ami számára nem más, mint szemét. Nem mellesleg ezek a tárhelyek sokszor fizetősek, így a szolgáltató meglehetősen szigorú biztonsági intézkedéseket vezet be a szerverházak fizikai biztonságát illetően, ahol ezek az adatok tárolva vannak. Nem beszélve arról, hogy a felhő mindenhonnan hozzáférhető.

Több év telt már el, mióta ezt megtettem. Nemcsak, hogy az “Emlékek” mappához nem nyúltam hozzá, de egyik képet sem néztem meg, amit oda feltöltöttem. Most inkább a jelennel foglalkozom. A múltat meg talán előveszem, ha majd az unokák kíváncsiak lesznek rá. De ha annyira fogja őket érdekelni, mint engem, nagypapám régebbi képei, akkor ezek valószínűleg a felhőben és a szerverházban fognak megöregedni. De azért jó tudni, hogy mindig visszanézhetem. Úgy, hogy közben a hely felszabadult. 

Ajánlott cikkek